Termékek

Sweet n Low

Ötvenöt évvel ezelőtt a Sweet'N Low® vadonatúj volt. Napjainkban már része az amerikai kultúrának.

1945

A háború véget ért. Ben Eisenstadt Brooklyn-ban lévő kávézójából, a Navy Yard üzletből eltűntek a vendégek. Ben ezért úgy döntött, teafilter készítő gépet vesz, és teát fog készíteni. Felesége, Betti vetette fel az ötletet, hogy milyen klassz lenne, ha a cukrot is kis kiszerelésű tasakokban lehetne kapni, pont úgy, mint a teafiltert. Tulajdonképpen a teafilter készítő géppel állították elő az első tasak granulált cukrot.

Épp olyan könnyű volt, ahogy hangzik. Néhány módosítást követően az új gépen megindult a világ első granulált cukor tasakjainak gyártása.

Ben a Marshall-tev keretében CARE tasakokat gyártott. Amikor fia, Marvin csatlakozott a céghez 1956-ban, ketten együtt mindenféle csomagoló gépet kezdtek tervezni. Ketchupot, lisztet csomagoltak az Instant Life cégnek. Játékgyártó cégeknek ragasztót árultak. Sőt, ők voltak az elsők, akik egy kínai étteremnek szójaszósztcsomagoltak.

1957
Ben és fia, Marvin fejéből pattant ki a Sweet’N Low édesítőszer ötlete. Azért választották a rózsaszínt színként, mert az elüt a fehér csésze színétől. A termék pedig a nevét Ben kedvenc dalának címéről kapta. Amire Ben és Marvin nem számítottak, az az volt, hogy a hangjegyes logó éppen az egymilliomodik lett a Föderális Védjegy Regisztrációs társaságnál.

Napjainkban

A cég a mai napig az egykori Brooklyn-i székhelyen tevékenykedik. De az egész világot megédesíti.

 

Satchmo is szerette a Sweet'N Low-t


Természetesen jó sokat küldtünk neki ajándékba.

Corona N.Y., 1968. december 19.

Drága Sweet'N Low Barátaim!
 

Csak szerettem volna elmondani Nektek, hogy a Sweet'N Low magával ragadott és szerves része lett az étrendemben. Mivel sokat használok belőle, arra gondoltam, rendelhetnék-e közvetlenül Tőletek? Nagy mennyiségben. Szóval várom a válaszotokat, hogy rendelhetnék-e belőle egy kartonnal. Jeeeee!
 

Üdvözlettel:

Satchmo Louis Armstrong